A fenti sajátos kérdés Budapest XVII. kerületének képviselő-testületi ülésén fogalmazódhatott meg az emberben. Még decemberben volt az ülés, hosszasan is tűnődtem azon, hogyan tálaljam? Végül is úgy döntöttem, nem személyeskedni fogok, hanem az egész kerületi politikai és párthangulatot éreztetem inkább ennek az ügynek a kapcsán.
Nos, a történet első, nagyobbik része.
Napirend után kapott szót a felszólaló, mellesleg a Fidesz-KDNP által megválasztott képviselő. A 2004 decemberében tartott sikertelen állampolgársági népszavazásról emlékezett meg. Odáig még egyet is tudunk érteni, hogy a végkimenetel szégyenletes volt. (Jómagam is aláírója voltam egy olyan nyílt levélnek, amelyben több honfitársammal együtt bocsánatot kértünk a határon túl élőktől.)
Ami engem illett, mindig is példaként szolgált előttem, ahogyan az akkori Nyugat-Németország intézte ezt a kérdést, s nemcsak az NDK-ban élő honfitársaikkal, hanem a keletebbre (Románia, Szovjetunió) szóródott népcsoportokkal, természetesen a magyarországival kapcsolatban is. Még fejpénzt is fizettek egyes államoknak, járuljanak már hozzá az ottani németek visszatelepüléséhez. (Nem kértek, hanem fizettek a hazatelepülésért.)
A felszólaló gondolatmenete ott volt hiányos, hogy ezért a „szocialisták és a szabaddemokraták” voltak felelősek. Mivel a kezdeményezés a Magyarok Világszövetségétől indult, bizony a Fidesz sem állt ki mellette. Ha valaki felidézi azokat az időket, a nagy magyar párt csak a kampány vége felé, az alulról jövő nyomás hatására lépett fel támogatólag a népszavazás mellett, addig megpróbált kioldalazni előle. Bizonyára többen emlékszünk még a záró vitára, amely Gyurcsány Ferenc és a határon túli magyar politikusok között folyt, a Fidesz sehol nem volt.
Sántított az is, ahogyan erre a kérdésre Rákosmente polgármestere reagált, miszerint a sebeket a 2010-ben hivatalba lépett kormány igyekezett orvosolni. De csak azért, mert érdekei akkor így kívánták. A külhoniak kérésére nem voltak tekintettel. Hiába kértek néhány hónap haladékot a döntés meghozataláról a szlovákiai magyarság képviselői az éppen akkor zajló szlovákiai parlamenti választási kampány miatt, a Fideszt ez nem érdekelte.
Érdekei akkor is, mint 2004-ben is, mást kívántak. Meg kellett tartani a 2010-es trianoni emlékülést a parlamentben, hogy hivatalossá tegyék a Nemzeti Összetartozás Napját. Ezen a szlovákiai magyarság képviselőinek többsége kérésük figyelmen kívül hagyása miatt nem vett részt. Röviddel utána a Magyar Koalíció Pártja ki is esett a szlovák törvényhozásból, s azóta sem tudott magához térni. Így képviselte önző érdekből a külhoni magyarságot a Fidesz.
Na de térjünk vissza a felszólaláshoz. Következett egy „briliáns” eszmefuttatás.
Kiderült, hogy „a külhoni magyarok arcán elcsattant pofon” osztogatói, miként a mai tüntetések szónokai is Kun Béla és Szamuely, vagyis „a Tanácsköztársaság vezéreinek köpönyege alól bújtak elő”, s ezért „2014 decemberében nyílegyenesen haladunk a harmadik Trianon felé!” Ezek az „új Lenin-fiúk” a felelősek a ma tüntető fiatalok megtévesztéséért, akik „2,3 milliárd forintnyi okostelefont lengetnek a fejük felett”.
Hogy az eddig elmondottaknak súlyt adjon, jött a csattanó: elég ránézni G. Balázs és V. Zsolt jellegzetes fizimiskájára.
A képviselők zöme csenddel fogadta a bejelentést. Ezt egy idő után a polgármester törte meg, reagálva az előbb már elmondottak szerint a külhoniak magyar állampolgárságát érintő megjegyzésével. A fizimiskákról hallgatott.
A másik hozzászóló az MSZP és DK kéttagú frakciójának vezetője volt, aki a helyi MSZP nevében elnézést kért az évforduló kapcsán a határon túli magyaroktól, felelőstársnak nevezve ugyanakkor az akkor passzív Fideszt is, és végül elutasította emberek burkolt megbélyegzését fizimiskájuk alapján, az antiszemitizmus belekeverését a magyar állampolgárság ügyébe.
Az SzMSz szerint napirend utáni hozzászóláshoz csak a polgármesternek és a három frakcióvezetőnek (ezek közül kettő a Fideszt és a KDNP-t képviseli, nevükben a polgármester szólt) van lehetősége, de ügyrendiben bárki szólhat, s legalább annyit mondhatott volna: elhatárolódom, azt már nem is merem mondani, hogy bárki javaslatot tehetett volna, hogy képviselő-testület egésze határolódjon el az elhangzottaktól. De az egy MSZP-DK-s frakcióvezetőn kívül senki nem kért szót. Azóta jó egy hónap eltelt, megjelent két Hírhozó is, természetesen a napirend utáni felszólalásról szóló tudósításnak csak az első részét ismertették, a befejezést a tudósító elhallgatta.
Azóta is gondolkodom azon, mi lehetett a néma csend oka. Az egyetértés? Csak remélni merem, hogy a többség részéről: nem. A félelem? Igen, egyfajta félelem. Attól, hogy ki merjem nyilvánítani véleményemet a nyilvánosság előtt, nem tudni, meddig szabad elmenni... Pártunknak és népünknek csak egyfajta véleménye lehet, azt, amit nagyfent, adott esetben kisfent határoznak meg. Aki ettől eltér, általában renitensnek minősül. De ez a jelen helyzet kezelésére alkalmatlan, megbénította a hithű párttagságot.
Leegyszerűsítve: a polgármester nem szólt róla, ezután a többiek még ilyen ügyben is, mint az antiszemitizmus, csak hallgatni mertek.
