Rákosvidék

Cikkünk második részében kizárólag azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogyan reagált a helyi Fidesz által irányított önkormányzat a Kossuth-szobor eltávolítása elleni lakossági akcióra. A tényeket az 1. részben részletesen megírtuk.

A reagálás március elején kezdődött, amikor még folyt az aláírásgyűjtés. Utóbbi természetesen az önkormányzat tudomására jutott és Horváth Tamás alpolgármestert cikk megírására késztette. Ez az írásmű előbb a Rákosmente TV által kiadott Rákosmenti Hírek című lap februári számában, majd a Hírhozó című önkormányzati lap március 10-i számában jelent meg. Vagyis rövid időn belül kétszer is eljutott a kerület valamennyi háztartásába.

Horváth Tamás próbálta megindokolni a tervezett cserét (Kossuth szobrot országzászlóra), majd minősíthetetlen hangnemben nekiesett az aláírásgyűjtést szervező, gyakorlatilag egymaga végző Németh Lajosnénak, a csabaiak körében mindenki által jól ismert Lidi néninek.

Az alpolgármesteri irományt, aki olvasta, megtette, aki nem (sokat nem veszített), a következő válaszlevélből képet alkothat róla. A levelet Németh Lajosné abban a reményben küldte el mindkét szerkesztőségnek, hogy lesz annyi becsület bennük és reagálásként, hozzászólásként vagy helyreigazításként közölni fogják. Hozzátesszük, önálló állásfoglalást a szerkesztőségvezetőktől valószínűleg ő sem várt, hiszen azok az önkormányzat, nevezetesen Horváth Tamás alpolgármester és végső soron Riz Levente polgármester nélkül amúgy sem mernének önállóan lépni.

Következzen az a bizonyos válaszlevél, amit Németh Lajosné a lapokhoz eljuttatott:

A Hírhozó március 10-i számának 7. oldalán (illetve a Rákosmenti Hírek februári számának 2. oldalán) „A rákoscsabai Kossuth-szobor múltja és jövője” című cikkben a szerző, Horváth Tamás alpolgármester, rákoscsabai képviselő valótlanságokat ír a Kossuth-szobor áthelyezésével és az aláírásgyűjtést szervező Németh Lajosnéval kapcsolatban.

1. Nem felelnek meg a valóságnak az olyan kijelentések, mint „Németh Lajosné … nem tájékoztatta a valóságnak megfelelően az aláíró ívet kézjegyükkel ellátó csabai polgárokat”, „az emberek félrevezetése”, „félretájékoztatja a helyi polgárokat”.

Ezzel szemben a lakosság elé került valamennyi aláíróív részletesen tartalmazta a Kossuth-szobor felállításának valós történetét és az elhelyezés önkormányzat általi indoklását.

2. Így nem felel meg a valóságnak, hogy „elhallgatta azt a tényt, hogy az emlékmű eredetileg nem a Kossuth-szobornak készült, azt csak később, 1946-ban helyezték rá, mert a szovjethatalomnak szúrta a szemét a rákoscsabai országzászló, egyúttal azt is elhallgatta, hogy a Kossuth-mellszobor Rákoscsabán marad, csak 100 méterrel odébb költözik”.

Ezzel szemben a lakosság elé került aláírásgyűjtő ív megírta: „A szobrot a háború utáni önkényuralom első éveiben rohamtempóban alkotta meg a szobrászművész teljesen ingyenesen és avatta fel 1946. március 15-én a község vezetősége sok ezer polgár jelenlétében. Ezzel akadályozta meg, hogy – mint ez országszerte kötelező volt – az egykori országzászló helyére szovjet ’hősi’ emlékmű kerüljön.” Az aláírásgyűjtés szempontjából tejesen közömbös, hová szándékozik azt az önkormányzat elhelyezni, mert az aláírásgyűjtés célja éppen az volt, maradjon mai helyén, ne helyezzék el a szobrot sehová máshová.

3. Az olyan megállapításokkal, mint „’Rákoscsaba nagyasszonnya’-ként írta alá (bár ezt a címet nem tudjuk, hol és kitől kapta)”, vagy „egy magát ’nagyasszonynak’ nevező helyi lakos…”, stb., a cikkíró kétségbe vonja a címet, és azt a látszatot kelti, mintha, nem is létezne ilyen cím, s Németh Lajosné csak állítja ezt magáról.

A valóság az, hogy Németh Lajosné a Főnix Újrakezdő Nők Országos Egyesületétől kapta meg a Rákoscsaba Nagyasszonya kitüntető címet, amelyet 2004. október 16-án vett át Gödöllőn több mint negyven település polgármesterének jelenlétében. Az átadási ünnepségen a kerület önkormányzata is képviseltette magát dr. Hájer Emília (Fidesz-MDF-MKDSZ-KPE) képviselő személyében. Ezzel a címmel ismerték el a helyi közügyek érdekében „mandátum nélküli képviselőként” végzett sokrétű munkáját.

A megállapítások súlyosak. Horváth Tamás cikkében nem kevesebbet állít, mint hogy Németh Lajosné hazudik, amikor tényeket hallgat el, amikor félrevezeti az embereket és nem a valóságnak megfelelően tájékoztatja őket (még arra sem vette a fáradságot, hogy belenézzen egy aláírásgyűjtő ívbe). Az alpolgármester gúnyosan megtámadja egy állítólag nem létező cím (Rákoscsaba Nagyasszonya) használatával is, de ez inkább őt minősíti, mert azt bizonyítja, hogy nem is tudja, mi történt, történik kerületében.

Valamelyik nap kaptam meg éppen az ominózus cikk megjelenése utáni második Hírhozót, amelyik ismét nem tartalmaz még utalásszerűen sem semmilyen írást az aláírásgyűjtésről, annak leadásáról, sem a megjelent cikkel kapcsolatban. A Rákosmenti Hírekből pedig a legutóbbi két lapszámot meg sem kaptam, de egy ismerősöm révén tudom, hogy ott sem jelent meg a válaszreakció.

Ki a két főszereplő? Németh Lajosné lokálpatrióta, aki nem véletlenül kapta meg a Rákoscsaba Nagyasszonya címet, akinek hatalmas energiája van, amit főleg Rákoscsabáért hasznosít. Egyszerű polgár. A másik oldalon szemben vele Horváth Tamás alpolgármester (és természetesen mögötte Riz Levente polgármester) áll. Németh Lajosné nyugdíjas, jogi eszközei korlátozottak, hogy megvédje magát egy alaptalan és aljas rágalmazással szemben, Horváth Tamás viszont a kerület második embere holtversenyben a másik alpolgármesterrel, több százezres fizetésével, egy önkormányzat komplett szakmai és jogi csapatával. Nagyhatalmú úr.

Ilyenek napjaink kiskirályai, akárkit meghazudtolhatnak, sárba taposhatnak, és mint akik jól végezték dolgukat, folytatják, önmagukat tökéletesnek tartva.

Azért egyre többen utasítják el ezt a fajta stílust, hadd idézzek a Rákosmenti Hírfutár című kerületi online újság több mint egy hónapja közreadott cikkéből, amellyel maximálisan egyetértünk:

„Arra kérjük a közpénzből finanszírozott Hírhozó című újság és a Rákosmenti Hírek című lap főszerkesztőit, hogy legyenek szívesek tartani magukat az újságírói etikához és közöljenek le egy helyreigazító, bocsánatkérő levelet Németh Lajosné Lidi nénitől,” akit hatalmi gőgjükben 90 ezer ember előtt szégyenítettek meg.

Teszem hozzá: csak azért, mert egy bizonyos kérdésben több mint ezer rákoscsabai civillel együtt más a véleménye, mint a kerület vezetőinek.

Utóirat!

A cikk megírása után értesültünk arról, hogy Horváth Tamás április 24-én vette át dr. Gaál Endre nagypréposttól az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye által adományozott Szent Adalbert-díjat.

Rákosmente Önkormányzata március 21-én restaurátor segítségével leemeltette a Csaba vezér téren található Kossuth-mellszobrot, amelyet a felújítást követően a Rákoscsabai Közösségi Ház előtt helyeznek el – adta hírül a rakosmente.hu honlap és számos helyi írott és online sajtó.

A témának kicsit alaposabban utánajártunk és kísérletet teszünk arra, hogy megvilágítsuk e rövid hír hátterét. A mai írásban a tényeket igyekszünk összefoglalni és közreadni, s levonni belőlük néhány következtetést.

1936-1946

Kossuth Lajos mellszobra helyén állt tíz évig a Trianonra emlékező országzászló. A harmincas években minden magyar településen országzászlót állítottak, amellyel a gyászos kimenetelű Trianoni békediktátumra és Magyarország megcsonkítására emlékeztek.

1946-2016

 A második világháború befejeződése után a szovjet megszálló erők szinte valamennyi magyar településen az országzászlót lecserélték „szovjet hősi emlékműre”.

Rákoscsaba a kivételek közé tartozott. Itt a helyi elöljáróság példaértékű bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor az országzászló helyén 1946. március 15-én sok ezer polgár jelenlétében felavatta Tatár Dezső szobrászművész rohamtempóban és ingyenesen elkészített Kossuth mellszobrát. (Akkor Rákoscsaba még önálló település volt, amelyhez Rákoskert és a ma Rákoscsaba-Újtelep névre hallgató vasúton túli terület is hozzátartozott.)

Ezt a bátor kiállást jelképezi a csabaiak számára a Kossuth-mellszobor a Csaba vezér téren.

2011 és 2015/16

 Az önkormányzat 2011-ben tett először kísérletet arra, hogy elvitesse évtizedes helyéről a Kossuth-mellszobrot és állítsa vissza a helyére az országzászlót. Új helyszínnek a szobor számára a rákoskerti Kossuth Lajos Általános Iskolát nézték ki. Utóbb változtattak tervükön, feltehetőleg akkor tudatosult először bennük, hogy Rákoscsaba számára érzelmileg mennyire fontos ez a műalkotás.

Négy év telt el, és úgy tűnt, hogy a kerület Fideszes vezetés le is mondott a szobor elvitelének tervéről.

Kiderült azonban, hogy szó sincs róla, az önkormányzat ragaszkodik az országzászlóhoz és a Kossuth-mellszobrot a művelődési ház udvarán a kerítés megnyitásával köztérről megközelíthető helyen állítanák fel. A kerületi önkormányzat ez irányú kérelmét 2015 októberében hagyta jóvá a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonos, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága.

Lakossági tiltakozás

A bizottsági döntésről értesülve rákoscsabai és Rákoscsabához kötődő lokálpatrióták, civilek és civil szervezetek tagjai tiltakozó aláírásba kezdtek a terv megvalósítása ellen. A szervezők minden íven leírták a Kossuth-mellszobor történetét, hangsúlyozták annak kordokumentum értékét. Olyan részletes volt a leírás, hogy ívenként csak nyolc aláírásra maradt hely. „A szobor elvitele nemcsak egy hősi tett emlékét tüntetné el, hanem szívünk mélyéből szakítaná ki Rákoscsaba dicső történelmének egy részét” – olvasható a tiltakozásban.

A tiltakozók nevében Németh Lajosné 2016. március 11-én adta le az első 1200 aláírást tartalmazó csomagot. Az azóta napjainkig eltelt mintegy másfél hónap alatt semmilyen visszajelzés nem érkezett az önkormányzattól, viszont hat nappal a március 15-i ünnepségek után leemeltették és elvitették a mellszobrot.

Egy elfeledett levél

 Az önkormányzat 2011-ben a Budapest Galéria véleményét is kikérte első tervével, a Kossuth-szobornak Rákoskertre szállításával és az országzászló felállításával kapcsolatban. Zsigmond Attila főigazgató elég egyértelműen fogalmazta meg a Galéria álláspontját.

Idézet a levélből:

„Az immáron hetven éves műkő szobor új helyszínen, új talapzaton a lepusztultság minden hátrányát mutatná, ami senkinek nem érdeke. Restaurálása – amit csak bejegyzett restaurátor végezhetne – csak viszonylag rövid ideig oldaná meg a látványbeli problémákat. Átfaragása nemes kőanyagba azért nem javasolható, mert a felület lepusztultsága miatt a másolat hitelessége nem biztosítható.”

Ezt is írja:

„Ez az alkotás mára a helyi elöljáróság példaértékű bátorságának emlékműve is, amire az utódok is büszkék lehetnek. Bizonyára sikerül megfelelő, méltó helyszínt találni az országzászló számára, miközben értjük szándékukat, az eredeti helyen való rekonstrukciót.”

Lehet persze, hogy akkor ez a levél is befolyásolta az önkormányzat visszakozó döntését. De – mint látjuk – ez nem tartott sokáig.

Összegzés és vélemény

1. Horváth Tamás alpolgármester a Rákosmenti Hírekben és a Hírhozóban megjelent cikkében februárban, illetve márciusban azt írta, hogy Rákosmente Önkormányzata hosszú ideje szeretné megújítani a Csaba vezér teret. Megkapták a jogerős építési engedélyt és az idén megvalósítják a beruházást.

Miből áll szerintük a megújítás? Visszaállítani azt az országzászlót, amit a harmincas években az országban mindenhol felállítottak és ma különösebb jelentősége nincs az önállóságától megfosztott Rákoscsaba történetében, hiszen elvileg szabadon felállítható és főleg nem tükrözi az egykor önálló Rákoscsaba bátor tettét. Arról nem beszélve, hogy néhány száz méterre, szintén Rákoscsabán áll egy másik országzászló, s a kerület középpontjában is ott van már a közigazgatásilag egységes közös országzászló. (Bizonyára néhány műkő és virágágyás teszi majd teljessé a Horváth-féle „megújítást”.)

Ahhoz, hogy az egységgé gyúrt „elemek” (egykori önálló települések) megőrizhessék sajátosságaikat, törekedni kell ezek hangsúlyozására. Az aláírásgyűjtés szervezői ebből indultak ki, mikor sokkal értékesebbnek ítélték meg településük múltja szempontjából Kossuth Lajos mellszobrának helyben tartását, mint egy bárhova elhelyezhető országzászló felállítását. De hát tudjuk! A Fidesz és a Horthy korszak nosztalgiája… 

2. Az önkormányzat a tűzzel játszik, amikor az előzőekben idézett szakvélemény ellenére elmozdította helyéről a Kossuth-mellszobrot. Csak remélni tudjuk, hogy károsodás a műalkotást nem érte, s nem éri és a restaurálás után az a bizonyos „viszonylag rövid ideig oldaná meg a látványbeli problémákat” időszak minél tovább kitart, és ha nem is méltó helyén, a Csaba vezér szobor és a kokárda társaságában, azért még megtekinthető marad (ki tudja meddig?) a csabai elöljáróság példaértékű bátorságának száműzött emlékműve.

 A tények végigpörgetése és elemzése alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a Fidesz eltökélt abban, hogy Kossuth Lajos mellszobrát eltávolítja és helyére országzászlót állít. Ebből az elhatározásából jottányit nem engedett, más véleményeket nem volt hajlandó meghallgatni, netán megvitatni. És ami különösen tragikus, céljuk megvalósítása érdekében akár még a műalkotás minőségi állapotát, illetve annak egészét is hajlandó kockára tenni.

Amit most leírok, még karácsony előtt esett meg velem, s akkor úgy döntöttem, várok a közreadásával az ünnepek utánra. Milyen jól tettem, hogy így döntöttem, értékes adalékokat kaptam hozzá.

Éppen kiállni készültem a kocsival rákosligeti otthonomból, amikor észrevettem, hogy a szemben lakó szomszédot valaki megszólította. Valamiféle mappa volt a kezében. Néhány másodperc múlva tovább indult a túloldalon, s akkor meglátott engem, gyorsan megfordult és felém közelített. Elegáns, nagydarab férfi volt, udvariasan köszönt, bemutatkozott, s azzal folytatta: aláírásokat gyűjt az ellen, hogy az országnak kötelező jelleggel külföldi betelepülőket kelljen befogadnia. Arra egyértelműen emlékszem, hogy sem a Fidesz neve, sem a menekültkvóta kifejezés nem hangzott el.

Ő is udvarias volt, én is ekként reagáltam. Nem értek egyet az aláírásgyűjtéssel, s különben is másként gondolkodom, mint ők – válaszoltam. A stílus maradt, udvariasan megköszönte válaszom, jómagam is hasonlóképp, s mindegyikünk folytatta útját.

Ha egy kicsit erőszakosabb, vagy célratörőbb, elmondtam volna neki, hogy annak idején majdnem egy évet töltöttem Vietnámban, a szomszédom menye japán kislány, a fogorvosom arab volt, addig legalábbis, míg egészségügyi állapota ezt lehetővé tette. A megismert emberekről csak jót mondhatok, néha jobbakat, mint egynémely nemzettársamról.

Kérdés persze, ki a nemzettársam. Én sem ebben az országban születtem, sőt nem is az egykori Nagy-Magyarország területén. Az anyanyelvem sem magyar, külföldi rokonaim vannak, én is csak bevándoroltam ide. Hát hogy képzelik el, hogy ne fogadjam be a külföldieket. Azok közé tartozom, akik nem egy országhoz kötik magukat, akik igenis látják, hogy milyen előnyei vannak annak, ha egy nemzet olvasztótégely, mint az évszázadok során a magyarság is volt. Milyen nagy emberek születtek közöttünk, vagy álltak közénk, mint az aradi tizenhármak.

Elmondtam volna neki azt is, hogy mennyire elítélem azokat, akik most ez ellen tevékenykednek, a magyarokban a hagyományos vendégszeretettel szemben a gyűlöletet szítják. Minden cselekedetüket ennek rendelik alá, s ez áll kommunikációjuk középpontjában is. Az olyan kiskatonákat pedig, mint amilyen az udvarias aláírásgyűjtő volt, rendkívül módon sajnálom.

De szerencsém volt. Megszólalt helyettem egy sokkal hitelesebb személy:

„A nyomor vagy a háború elől menekülők ne nélkülözzék támaszunkat, amikor túl gyakran embertelen körülmények között utaznak, és nem ritkán az életüket teszik kockára. Bőséges áldás legyen mindazok jutalma – akár egyénekről, akár államokról van szó –, akik nagylelkűen munkálkodnak, hogy segítsék és befogadják a számos migránst és menekültet, segítve őket egy méltó jövő felépítésében úgy önmaguk, mint szeretteik számára, és az őket befogadó társadalomba való integrálódásukban.”

Ez a gondolat szó szerinti idézet Ferenc pápa karácsonyi Urbi et Orbi áldásából..

Néhány nappal később Angela Merkel kancellár újévi köszöntőjében hasonló gondolatok köszöntek vissza. Persze Angela Merkelt itthon már vezető politikusok részéről egyre több bírálat éri, az Európai Unió elleni szabadságharcunknak ki nem mondottan lassan egyik nevesített céltáblájává válik.

Kérdés tovább lépünk-e? A keresztény Magyarország felveszi a kesztyűt a pápa, Isten földi helytartójával szemben is?

December 24-én délelőtt tíz óra tájt mentem el kenyérért az egyik rákosligeti pékségbe. Sajátosságom, hogy szeretem, ha minél frissebb egy kenyér.

Már messziről láttam, hogy a sor jócskán az utcára is kinyúlik, becslésem szerint úgy 20-25-en voltunk.  S amikor kijöttem az üzletből nem csappant meg a sorban állók száma, sőt a kötelező déli bezárás miatt talán még nőtt is!

Azonnal beugrott, hogy utoljára gyerekkoromban, ötvenhat októberében álltam így sorba pékség előtt. El is hessegettem volna a gondolatot azonnal, ha két sorral mögöttem az egyik vásárló jó hangosan meg nem jegyzi, hogy „legutóbb ötvenhatban kellett így sorba állni”.

Persze tudom, s biztos vagyok benne, hogy vásárlótársam is tudta, a helyzet nem ugyanaz. Most folyamatos volt a kiszolgálás. Talán maximum négy-öt percre állt meg, ha valaki éppen fehér kenyeret kért, kilósat, s mondjuk nem volt új sütés. Ő félreállt, s már a következőt szolgálták ki. A pékség pedig folyamatosan dolgozott, a kapacitáskihasználtság teljes volt. Emlékszem, ötvenhatban, ha valami elfogyott, fél napot is, ha nem többet, kellett rá várnunk. Emellett a várakozás ellenére most azért karácsonyi hangulat is volt, ami, sőt hasonló sem volt jellemző akkor, inkább arra készültünk, hogy este lemegyünk a pincébe. S azt is tudtuk, már aki elolvasta az ajtón a nyitva tartási időt, vagy megkérdezte, hogy két nap múlva délelőtt, három nap múlva (vasárnap) egész nap nyitva lesz a péküzlet.

Miért hozom ezt ennek ellenére fel? Mert az emlékezés egyik pszichológiai következménye annak, hogy vasárnap zárva kell tartaniuk az üzleteknek. Az emberekben nem az rögződött meg, sebaj, majd szombat-vasárnap „ez a bolt úgyis nyitva lesz és akkor szabadon vásárolhatunk, hanem, hogy ők ezt nekünk megtiltották, ráadásul a mi és embertársaink többségének akarata ellenére”. És negyedévről negyedévre elsumákolják, hogy ezt a véleményüket egy népszavazáson ki is fejtsük.

Nem írtam volna erről a röpke gondolatomról, ha ez csak az én eszembe jutott volna. De mivel másnak is eszébe jutott a párhuzam, ráadásul a napjaink és ötvenhat közötti, felsorolt világos különbségek ellenére, azt hiszem, meg kellett írnom, hogy mindenki tudja: másoknak is felidézte a KDNP Fidesz által támogatott bornírt tiltása ötvenhatot.

A fenti sajátos kérdés Budapest XVII. kerületének képviselő-testületi ülésén fogalmazódhatott meg az emberben. Még decemberben volt az ülés, hosszasan is tűnődtem azon, hogyan tálaljam? Végül is úgy döntöttem, nem személyeskedni fogok, hanem az egész kerületi politikai és párthangulatot éreztetem inkább ennek az ügynek a kapcsán.

Nos, a történet első, nagyobbik része.

Napirend után kapott szót a felszólaló, mellesleg a Fidesz-KDNP által megválasztott képviselő. A 2004 decemberében tartott sikertelen állampolgársági népszavazásról emlékezett meg. Odáig még egyet is tudunk érteni, hogy a végkimenetel szégyenletes volt. (Jómagam is aláírója voltam egy olyan nyílt levélnek, amelyben több honfitársammal együtt bocsánatot kértünk a határon túl élőktől.)

Ami engem illett, mindig is példaként szolgált előttem, ahogyan az akkori Nyugat-Németország intézte ezt a kérdést, s nemcsak az NDK-ban élő honfitársaikkal, hanem a keletebbre (Románia, Szovjetunió) szóródott népcsoportokkal, természetesen a magyarországival kapcsolatban is. Még fejpénzt is fizettek egyes államoknak, járuljanak már hozzá az ottani németek visszatelepüléséhez. (Nem kértek, hanem fizettek a hazatelepülésért.)

A felszólaló gondolatmenete ott volt hiányos, hogy ezért a „szocialisták és a szabaddemokraták” voltak felelősek. Mivel a kezdeményezés a Magyarok Világszövetségétől indult, bizony a Fidesz sem állt ki mellette. Ha valaki felidézi azokat az időket, a nagy magyar párt csak a kampány vége felé, az alulról jövő nyomás hatására lépett fel támogatólag a népszavazás mellett, addig megpróbált kioldalazni előle. Bizonyára többen emlékszünk még a záró vitára, amely Gyurcsány Ferenc és a határon túli magyar politikusok között folyt, a Fidesz sehol nem volt.

Sántított az is, ahogyan erre a kérdésre Rákosmente polgármestere reagált, miszerint a sebeket a 2010-ben hivatalba lépett kormány igyekezett orvosolni. De csak azért, mert érdekei akkor így kívánták. A külhoniak kérésére nem voltak tekintettel. Hiába kértek néhány hónap haladékot a döntés meghozataláról a szlovákiai magyarság képviselői az éppen akkor zajló szlovákiai parlamenti választási kampány miatt, a Fideszt ez nem érdekelte.

Érdekei akkor is, mint 2004-ben is, mást kívántak. Meg kellett tartani a 2010-es trianoni emlékülést a parlamentben, hogy hivatalossá tegyék a Nemzeti Összetartozás Napját. Ezen a szlovákiai magyarság képviselőinek többsége kérésük figyelmen kívül hagyása miatt nem vett részt. Röviddel utána a Magyar Koalíció Pártja ki is esett a szlovák törvényhozásból, s azóta sem tudott magához térni. Így képviselte önző érdekből a külhoni magyarságot a Fidesz.

Na de térjünk vissza a felszólaláshoz. Következett egy „briliáns” eszmefuttatás.

Kiderült, hogy „a külhoni magyarok arcán elcsattant pofon” osztogatói, miként a mai tüntetések szónokai is Kun Béla és Szamuely, vagyis „a Tanácsköztársaság vezéreinek köpönyege alól bújtak elő”, s ezért „2014 decemberében nyílegyenesen haladunk a harmadik Trianon felé!” Ezek az „új Lenin-fiúk” a felelősek a ma tüntető fiatalok megtévesztéséért, akik „2,3 milliárd forintnyi okostelefont lengetnek a fejük felett”.

Hogy az eddig elmondottaknak súlyt adjon, jött a csattanó: elég ránézni G. Balázs és V. Zsolt jellegzetes fizimiskájára.

A képviselők zöme csenddel fogadta a bejelentést. Ezt egy idő után a polgármester törte meg, reagálva az előbb már elmondottak szerint a külhoniak magyar állampolgárságát érintő megjegyzésével. A fizimiskákról hallgatott.

A másik hozzászóló az MSZP és DK kéttagú frakciójának vezetője volt, aki a helyi MSZP nevében elnézést kért az évforduló kapcsán a határon túli magyaroktól, felelőstársnak nevezve ugyanakkor az akkor passzív Fideszt is, és végül elutasította emberek burkolt megbélyegzését fizimiskájuk alapján, az antiszemitizmus belekeverését a magyar állampolgárság ügyébe.

Az SzMSz szerint napirend utáni hozzászóláshoz csak a polgármesternek és a három frakcióvezetőnek (ezek közül kettő a Fideszt és a KDNP-t képviseli, nevükben a polgármester szólt) van lehetősége, de ügyrendiben bárki szólhat, s legalább annyit mondhatott volna: elhatárolódom, azt már nem is merem mondani, hogy bárki javaslatot tehetett volna, hogy képviselő-testület egésze határolódjon el az elhangzottaktól. De az egy MSZP-DK-s frakcióvezetőn kívül senki nem kért szót. Azóta jó egy hónap eltelt, megjelent két Hírhozó is, természetesen a napirend utáni felszólalásról szóló tudósításnak csak az első részét ismertették, a befejezést a tudósító elhallgatta.

Azóta is gondolkodom azon, mi lehetett a néma csend oka. Az egyetértés? Csak remélni merem, hogy a többség részéről: nem. A félelem? Igen, egyfajta félelem. Attól, hogy ki merjem nyilvánítani véleményemet a nyilvánosság előtt, nem tudni, meddig szabad elmenni... Pártunknak és népünknek csak egyfajta véleménye lehet, azt, amit nagyfent, adott esetben kisfent határoznak meg. Aki ettől eltér, általában renitensnek minősül. De ez a jelen helyzet kezelésére alkalmatlan, megbénította a hithű párttagságot.

Leegyszerűsítve: a polgármester nem szólt róla, ezután a többiek még ilyen ügyben is, mint az antiszemitizmus, csak hallgatni mertek.

Boldog és sikerekben gazdag újévet kívánok minden Olvasónak!

Természetesen nem olyan újévi jókívánságokra vágyom, mint az M0-s fizetőssé tétele. Mi itt a XVII. kerületben még „jól” jártunk, változatlanul ingyen utazhatunk a szomszéd településekre, mint Ecser, Maglód, Pécel és Nagytarcsa, s a távolabbiak közül Kerepesre és Kistarcsára és – mely csoda – Gödöllőre az M31-esen, de csak a városba, mert az M3-asra már nem. Újjé!

Miért is maradtunk ki? Az M0-snak ezt a szakaszát ugyanis az Európai Unió támogatta. Ezzel azt az érvet cáfoljuk, hogy az útdíjat az Európai Unió miatt kellett volna bevezetni. Eleinte „hiteles”, kormány közeli és kormányforrások erre hivatkoztak. A velük kötött támogatási szerződés viszont éppen ellenkezőleg rendelkezett.

Persze az, hogy a Rákosmentét elkerülő M0-s szakasz ingyenes maradt, csak az említett települések ingyenes megközelítését teszi lehetővé az autópályán (mintha másként nem tudnánk könnyedén elérni őket), na meg még egy-kettőét, például Szilasligetet, Isaszeget, talán Csömört, meg a 31-es út mellettiekét, mert ennek az M0-áshoz vezető szakaszát is uniós pénzből építették át. Na és a kétszámjegyű országos utakra a fizetőssé tétel még nem vonatkozik. Ha valaki hosszabb szakaszra szeretné igénybe venni az autópályát, vagyis arra, amire épült, már fizetnie kell.

Mi a kerület reagálása? Riz Levente polgármester a hír ismertté válását követő napon a képviselő-testületi ülésen, s aznap este a közmeghallgatáson is annyit ismert be, hogy csak „ma hallottam róla” és felveszi a kapcsolatot polgármestertársaival. Ő személy szerint nem ért egyet az elhatározással. A kapcsolatfelvétel – ha volt ilyen – eredményességéről már tudunk.

A testületi ülésen Fachet Gergő (Itthon Rákosmentén Egyesület), Lukoczki Károly (MSZP) és Nótin Tamás (Jobbik) tiltakozott valamilyen formában a lépés ellen, de mindez semmit nem ért. Közös állásfoglalásról álmodni sem mert senki.

Dunai Mónika országgyűlési képviselő, aki a két esemény közül egyiket sem méltatta annyira, hogy részt vegyen rajta, állítólag – így Riz – aznap épp a témáról tárgyalt képviselőtársaival. A tárgyalások eredményét tudjuk, az érintett utak fizetőssé tételét megszavazta.

Az azóta megjelent helyi újságok, az önkormányzat tulajdonában lévő Hírhozó a testületi ülésen történtekről beszámolt, de az esti közmeghallgatáson e témában elhangzottakról már nem. Ezen kívül nem említette a körgyűrű fizetőssé tételét, miként a Rákosmenti Hírek sem, amelyet az önkormányzat által jól megtámogatott Rákosmente TV Kft. ad ki, de az önkormányzat honlapja, a rakosmente.hu is mellőzte a témát.

Tudnunk kell persze, hogy a mi kerületi Fideszünk soha nem támogatta tiszta szívvel az M0-s megépítését. Mint kisebbség, a 2000 és 2006 közötti képviselő-testületi üléseken többször is próbálta megnehezíteni a mindenkori (szocialista párti) polgármester dolgát, amikor tulajdonosi hozzájárulásról, környezetvédelmi tanulmányokról vagy egyéb, az autóutat érintő témákról volt szó. Emlékszem, egyik alkalommal valamilyen fontos kérdésben nyilvánítottak véleményt (talán a fővárosi településszerkezeti terv részeként), és csak az akkori Fidesz elnöke szavazott az M0-s mellett. (A következő ciklusban már nem került be a képviselő-testületbe.) Ő történetesen a túlzsúfolt (a körgyűrűt akkor még pótló) Cinkotai út mentén lakott.

Végül is a kerületi Fidesz a végső kenyértörést nem vállalta, a sorsdöntő szavazáson, amikor a környezetvédelmi hatástanulmány elfogadásáról volt szó, ők is a többséggel együtt szavaztak.

Természetesen az M0-s keleti szektorának átadása után is kifejezték nemtetszésüket a már meglévő projekttel szemben. Erre volt ékes példa a 2009 júniusában az átadás után nem sokkal, Rákoscsabán tartott zajgyűlés, amelyre összeverbuválták a környék összes polgármesterét, vagy helyettesét, mintegy tízet, hogy kifejezzék tiltakozásukat elsősorban az M0-s, másodsorban pedig a Ferihegyi repülőtér által keltett zajterhelés miatt. Követelték a zajvédő létesítményeket, a véderdők szót is fogadtak, az idők folyamán szépen meg is nőttek.

És most itt van ez a fizetőssé tétel.

Két különböző dologról van itt szó. A helyi Fidesz biztosan maximálisan támogatta volna a beruházást és örült volna neki. De mivel a fő előkészületek, az építés és az átadás a Gyurcsány-kormány és Demszky főpolgármestersége alatt történt, végig fanyalogtak. Nem érdekelte őket, hogy ez a lakosság és a környezetvédelem érdekeit szolgálta. Bezzeg, ha Orbán vágta volna át a szalagot... Ehelyett inkább a háromszáz forintos vizitdíj szerepelt kommunikációjuk középpontjában.

A mostani döntésnek más az alapja. Minden fillérre szükségük van. Az útdíjbevételekre, a szappan, az irodai papír és az üzletláncok megadóztatására, hogy csak a legirritálóbbakat emeljük ki. Sőt kreativitásra ösztönzik az önkormányzatokat, vessenek ki maguk is újfajta, eddig még nem alkalmazott adókat. (Riz Levente védelmére: az első éves körben ezzel a lehetőséggel a XVII. kerület nem élt.) Országosan azonban számos ötlet felmerült a pénzszűkében hagyott önkormányzatok részéről.

Közben egymás után halljuk a kormány gazdasági sikereiről szóló nyilatkozatokat. Kérdés, meddig tudják még a lakosság legkülönbözőbb rétegeit sanyargatni, hogy ezeket a dicshimnuszokat nap, mint nap elismételjék? És milyen ötletsziporkák hagyják még el agytekervényeiket. Olyan, mint az elkerülő és bekötő autóutak megadóztatása.

Epilógus!

Eljöttek a 2015. esztendő első napjai és újabb meglepetéseket hozott. Kiderült, hogy nem csak a Ferihegyre vezető út lett matricás, hanem fizetni kell új határátkelő-helyeken, Duna-hidakon, mivel két végük van más és más megyével, mindjárt duplán, a december 31-én közzétett térkép sok ponton nehezen értelmezhető. Ráadásul felminősítették a járművek egy részét, a kisebb buszok is nagynak minősülnek, több útdíjat kell fizetni utánuk, az utánfutó külön járműnek minősül, és ami a csúcs: január 30-ig lehet matrica nélkül utazni, legfeljebb február végéig meg lehet utólag venni, de büntetést akkor is kell fizetni, hangsúlyozom: büntetést. Abban az esetben, ha még nem szerelték fel az útdíjas közlekedési táblát, nem vásárolható meg a matrica, összeomlott a rendszer, nem világos a térkép alapján, milyen az adott a szakasz, fizetős vagy nem fizetős. Sőt ha valaki szilveszterezni volt, a jó buli után hazautazik, bizony büntetik, pedig induláskor még közzé sem volt téve az útdíjakat felsoroló térkép.

Nemcsak a fillérekre van a szüksége az „egyre jobban” teljesítő gazdaságnak, a Fidesz ráadásul végtelenül primitív módon szervezte meg az egészet, s mindezért az autósnak kell még büntetést fizetni. Sanyargató, hozzá nem értő, mindehhez cinikus és pökhendi a kormányunk. Viszont: az internetadó után újabb öngólt lőtt.

A képviselő-testület novemberi ülésén napirendre került témák közül van még egy, amelyre mindenképpen szeretnék visszatérni. Ez pedig a választókerületi keret harmadik negyedévi felhasználása. Teszem ezt annak ellenére, hogy a napirend hozzászólást nem generált, vita nélkül fogadták el a képviselők, igaz, hogy négy ellenzéki nemmel voksolt.

Minden helyileg megválasztott képviselőnek az éves költségvetés pénzügyi keretet biztosít arra, hogy annak a körzetnek a támogatására fordítsa, amelynek lakossága megválasztotta. Tekintve, hogy minden választókerületben a Fidesz-KDNP győzött, ilyen pénzzel csak ők rendelkeznek, az ellenzékieknek, akik mind listán jutottak be, ez a forrás nem létezik. Ebből a keretből kisebb fejlesztésekre, karbantartásokra, civil szervezetek támogatására futja, és többek között még a helyi sajtó támogatására is.

Ami számunkra érdekes, az a sajtó támogatása, ami az indoklások szerint az adott képviselő közérdekű tájékoztatását hivatott ellátni, a választókerület eseményeit, fejlesztéseit, a képviselői munkát hivatott bemutatni. Erre a célra a képviselők 7 millió forintot szántak a rendelkezésükre álló keretből, a mi adófizetői pénzünkből – az önkormányzati választást megelőző három hónapban.

Egyértelmű, hogy ez a kiadás a választási kampány része. Minden ellenjelölttel szemben ez a forrás ingyen reklámot biztosított a Fidesz-KDNP jelöltjei számára, előnyhöz juttatta őket a többi riválissal szemben, akiknek mindenért fizetniük kellett, az egyszerű, fotót közlő szórólaptól kezdve a programismertetést tartalmazó anyagig, az elkészítéstől kezdve a kézbesítéssel bezárólag. Ugyanakkor a Fidesz-KDNP jelöltjeinek kampányát jelentős részben közpénzből finanszírozták.

Ha megnézzük, mely orgánumok voltak a haszonélvezők, kettővel találkozunk, meg egy féllel. A három hónap alatt 3,3 millió forint jutott a Rákosmente TV-nek (tizenegy képviselőtől egyenként 300 ezer forint), amely egyrészt a televíziós műsoradásban, másrészt a Rákosmenti Hírek című ingyenes terjesztésű újságban készített ingyenreklámot a távozó képviselőknek, akik közül tizenketten újból indultak. Valamivel több, mint 3 millió forinthoz jutott a Leander Bt. (tíz képviselőtől egyenként 304,8 ezer forint), amely a Tizenhetedik című lapot adja ki, s az a bizonyos fél, a Kerti Levél, amely az egyik rákoskerti képviselőtől jutott közel 600 ezer forinthoz.

A kérdés jogos, miért nem a Hírhozóban jelennek meg ezek az írások? Mivel mindenki tudja, hogy ez az önkormányzat lapja, sokkal hitelesebbnek tűnik, ha egy magánkézben lévő sajtóorgánum közli ezeket a népszerűsítő cikkeket. Az olvasók hajlamosak legyinteni rá, hogy előbbi a hatalom lapja, tehát abban nem teljesen objektív a tájékoztatás, akár tetszik, akár nem, a kiadó kénytelen figyelembe venni a tulajdonos véleményét.

De a tévé és lapja, valamint a Tizenhetedik magánkézben van, őket nem tudja irányítani közvetlenül a hatalom, látszatra függetlennek tekinthetők. S erről gondoskodnak is: a képviselői munkát bemutató írásokról az átlagolvasó nem is sejti, hogy mivel fizettek érte, enyhén szólva kozmetikázottak, manipuláltak. Ráadásul nem egy esetben azok írják, vagy íratják, akikről szól: „önmagamat népszerűsítem a választók pénzéből, hogy újra megválasszanak”. Más lenne a helyzet, ha az adott írásból az olvasó számára is egyértelműen kiderülne, hogy ezért a cikkért fizetett a párt, vagy a személy, akiről szól. A sajtóetika szerint, ha valamiért fizetnek, az újságban azt jelezni kellene.

Évtizedes gond ez nálunk. A demokratikus országokban a hatalom nem ad ki önmagáról újságot, a sajtó magánkézben van, ennél fogva sokkal színvonalasabb, kritikusabb hangot üt meg, oknyomozó cikkeket készít. Igazi kontrollja a választott testületek munkájának. Újságot a nem demokratikus országokban is adnak ki, így volt ez nálunk is a rendszerváltozás előtt. Létezett és még ma is emlegetik az idősebbek a Rákosmente újságot (Rákosmenti Hírek), amelyet a tanács vébé és a párt irányításával adtak ki és készítettek. Ez tekinthető a Hírhozó elődjének. De most legalább elviekben lenne lehetőségük a magánlapoknak, tévéknek is, csak hát ezek zömükben jó pénzért teljesítik azt, amit azok kívánnak, akik fizetnek nekik. Ebben az esetben a hatalom.

Visszatérve a testületi ülésre. Naná, hogy a Fidesz-KDNP képviselői megszavazták ezt az előterjesztést. Az ellenzékiek közül négyen: Fachet Gergő (Itthon Rákosmentén Egyesület), Hernádi Gyula (Demokratikus Koalíció), Lukoczki Károly (MSZP) és Nótin Tamás (Jobbik) nemet mondtak rá. Két ellenzéki pedig, Katona Ádám (Együtt-PM) és Pap László (LMP), mint új képviselők, úgy néz ki, hogy még nem értik, miről van szó, mert igennel szavaztak az előterjesztésre és ezzel áldásukat adták arra, hogy a Fidesz-KDNP képviselői közpénzből népszerűsítsék magukat választóik előtt.

Azt hiszem, hogy a kerület minden egyes lakóját összeköti az a cél, hogy legyen közvetlen összeköttetésünk a metró jóvoltából a várossal. Nos, egyelőre elszállni látszik a remény, hogy ez, ha nem is a belátható időben, de legalább középtávon megvalósulhasson. A főváros 2030-ig szóló közlekedésfejlesztési stratégiájából kimaradt a rákoskeresztúri metrószárnyvonal megépítése, amely pedig már megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére is nyert pályázati pénzeket.

Egy kis kerületi metrótörténelem. Közvetlenül a rendszerváltozás után jelent meg a színen Pintér László rákoscsaba-újtelepi közlekedési mérnök, aki intenzív felvilágosító kampányba kezdett, hogy az akkori árak mellett gazdaságosabb lenne kihozni valamilyen formában a kettes metrót a kerületbe. Nemcsak a költségek miatt, hanem az akkori hatalmas utasforgalom és környezetvédelmi szempontok miatt is.

Bár akciója merésznek tűnt, feleségével gyűjtötték az aláírásokat, amelyekből több tízezret is sikerült összeszedniük a kerületiek, az agglomeráció lakói és az ide járok jóvoltából. Sőt sikerült elnyerniük a kerületi és az agglomerációs önkormányzatok erkölcsi támogatását is. Legnagyobb eredménynek az tekinthető, hogy akkor a kerületi szabályozási terv úgy készült, hogy a Népstadion metrómegállóból a kerületközpontba tervezett vonal sínpárjának a kerületben helyet biztosítottak. Pénzt azonban nem sikerült összeszedni.

Pintér László mellé állt az akkor a kerületben alakult Expo-Metró Társaság egyesület is, amely a tervezett budapesti világkiállítás keretében támogatta a metróvonal megépítését. Hamvába holt az expo, elsorvadt a társaság, s kiderült, hogy a metróhosszabbítás elképzelése minden jó szándék ellenére nem több egy lufinál. Pintér László családi élete és egzisztenciája tönkrement, el is költözött a kerületből.

Még nem egészen halt el a metró gondolata, amikor az ezredforduló után a XVI.kerületi polgármester állt elő azzal az ötlettel, hogy kössék össze az Örs vezér terénél a kettes metrót és a gödöllői HÉV-et. Szinte az ötlet elhangzásának a napján már nyilvánosságot kapott a gondolat, hogy létesüljön olyan szárnyvonal, amelyik a XVII. kerületből kapcsolódik a gödöllői HÉV/M2 metró vonalához, közvetlen összeköttetést biztosítva a városközponttal.

Ez az elképzelés nagyon rövid ideig élt, jött a gyorsvillamos meglehetősen meredek terve, miszerint valahol a Hűvösvölgyet és az Elágot kellene ilyen módon összekötni. Ezt egyébként senki nem vette komolyan, de bekerült valamilyen fővárosi fejlesztési tervbe is. Valamelyest enyhített az utazási feltételeken az egységes bérletnek a bevezetése és az elővárosi vasút bekapcsolása a fővárosba jutás megkönnyítésére. Ennek azonban három hátulütője van: igazából mindkét vasútvonal csak a Keletihez visz, a kerületi lakosság többsége nem az állomások környékén lakik, s a vonalak kapacitás a jelen műszaki feltételek mellett nem növelhető.

Ezért fogadta a képviselő-testület egyöntetűen pozitívan 2009-ben a főváros közlekedésfejlesztési stratégiájának készítői részéről azt a (valójában felmelegített) ötletet, hogy kössék össze Rákoskeresztúrt és a metróvá alakított gödöllői HÉV-vonalat valamikor a következő évtizedben. Az önkormányzat előzetes megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett, amely szerint a szárnyvonal megtérül. Az előzetes anyag alapján a főváros készítteti a végleges megvalósíthatósági tanulmányt az erre külön biztosított pénzből.

A biztató előzmények után kiderült, hogy a képviselő-testület véleményezésére elküldött „Budapest Közlekedésfejlesztési Stratégiája 2014-2030 – Balázs Mór-terv” nem tartalmazza a rákoskeresztúri metrószárnyvonalat, sőt Demszky után Tarlós – számítógépen felnagyítható – Budapest térképére sem fért fel a XVII. kerület. Riz Levente polgármester javaslatára a képviselők elutasították a tervezetet, arra kérve a fővárost, hogy az anyagot egészítsék ki a keresztúri szárnyvonallal.

A polgármester, aki most már hivatalánál fogva is tagja a Fővárosi Közgyűlésnek, elmondta, hogy a főváros a következő EU-s ciklusban kevesebb pályázati pénzre számíthat, s a kevesebb pénzre is várhatóan nagyon sok projekt pályázik. Egyébként a kettes metró és a HÉV összekötése 220-230 milliárdba kerülne, a szárnyvonal megépítése 80 milliárdba – mondta Riz Levente, s hozzáfűzte, hogy az M4-es rossz példa volt, ezen az Orbán-kormány már nem tudott módosítani. Kár volt ebbe belekeverni a négyes metrót, ezt végig kellett volna csinálni – hangzott a riposzt a szocialista Lukoczki Károly részéről.

A kerületi polgároknak nem fog változni a helyzete a jövőben, változatlanul órákat kell utazniuk városi munkahelyükre és haza. Aligha vigasztalja őket az, hogy gyorsvillamos létesül Szeged és Hódmezővásárhely között, mint ezt nemrégiben kilátásba helyezte a fejlesztések között Lázár János miniszter. Dehát a lobbierő!

Szűk két és fél év szünet után mentem el ismét a Városházára a XVII. kerületi képviselő-testület ülésére. (Ez már rendes ülés volt, nem csak protokolláris, mint az októberi, amikor megalakult.) Kíváncsi voltam, mi változott ez idő alatt, azóta, hogy nem önszántamból, távol kellett maradnom. Előtte több mint két évtizedig voltam többé-kevésbé állandó jelenlévő, miután akkori lapomban, a Rákosvidékben rendszeresen tudósítottam az ottani munkáról.

Őszintén szólva, nem tudom, meglepett-e vagy sem, de mintha megállt volna az idő, pedig részben új a képviselő-testület is. Talán reménykedtem, hogy valami kedvezőbb irányú változás fogad, bár már az előjelek sem erre engedtek következtetni.

Ami a külsőségeket illeti, minden maradt a régiben. Még a képviselők megoszlása is. A megszokott helyén ült a Fidesz-KDNP 14 képviselője plusz a polgármester. Mindössze két arc változott meg, akik közül az egyik ezúttal nem is volt jelen. Az ellenzékben hat képviselő maradt, ott ültek az asztal végén. Nem is lehetnének kevesebben a választójogi törvény szerint, legfeljebb talán, ha a matematikát megbűvöljük. De itt a képviselők fele lecserélődött, hatan hat ellenzéki pártot, politikai csoportosulást képviselnek. Korábban legalább három párt között oszlottak meg.

Ami az ülés menetét illeti, változás itt sem volt. Riz Levente polgármester késett ugyan, de nem annyit, mint korábban, a napirendek elfogadása után elhangzott a polgármesteri beszámoló, amihez nem szólhattak hozzá a képviselők, nem is kérdezhettek, utána is némaságra voltak kárhoztatva, interpelláció, kérdés ugyanis csak az ülés végén hangozhat el, amikor az érdeklődő közönség, ha egyáltalán van, már el is távozott. A polgármesteri monológ után Szikszó Sándor kerületi rendőrkapitány kapott szót, aki az aktuális bűnügyi helyzetről adott tájékoztatást. Neki legalább kérdéseket tehettek fel a képviselők, s a válaszokról van, aki itt, az interneten már tájékoztatta is a nagyközönséget.

Egy kis statisztika: a napirenden 28 téma szerepelt. Ebből több mint húsz esetében a polgármester néhány mondatos bevezetője után vita nélkül szavaztak, ráadásul zömmel ellenszavazat és tartózkodás nélkül. Persze többször érthető is volt a vita elmaradása, például vagy egy fél tucat esetben egyes háziorvosok és az önkormányzat közötti szerződésről kellett szavazni, a jogászok pedig ezeket az anyagokat előzetesen már megfelelően előkészítették. Abban a néhány esetben pedig, ha valaki szót is kért, jórészt csak pimf, érdemileg mellőzhető volt a képviselői hozzászólás.

A kerületet vezető Fidesz-KDNP koalíció részéről teljesen néma maradt az ülésen ötven százalék, vagyis hét képviselő. A többiek közül is volt, aki csak a rendőrkapitánynak tett fel kérdést, vagy napirend után szólalt meg, visszautasítva például egy személyét ért sértést. Érdemben a polgármester mellett csak egyik helyettese, Horváth Tamás és Hatvani Zoltán frakcióvezető beszélt.

Ennél meglepőbb volt az ellenzék hallgatása. Érdeminek csak Nótin Tamás (Jobbik) több felszólamlása nevezhető, hárman, Fachet Gergő (Itthon Rákosmentén Egyesület), Katona Ádám (PM) és Pap László (LMP) a két és félórás ülés alatt meg sem szólalt. Ez azért meglepő, mert a kerületet is érintően forrong a közhangulat: leginkább arra lehetnének kíváncsiak a képviselők, hogy Dunai Mónika országgyűlési képviselő hogyan foglalt állást az adótörvények szavazásán, mi a helyzet a felemásan megváltoztatott cafetériával, az elvetett, de nemzeti konzultációra ítélt internetadóval, mit jelenthet az a jóváhagyott törvényelem, miszerint ezentúl a települési önkormányzatoknak is lesz lehetőségük új adók bevezetésére. Egy előzetes polgármesteri állásfoglalás kérése ebben az ügyben már a jövő miatt sem ártott volna.

Lényeges változás, hogy Riz Levente, amikor még kettős minőségben dolgozott (mint polgármester és országgyűlési képviselő), a polgármesteri tájékoztatóban rendszeresen beszámolt a parlamenti tevékenységéről. Ezért is lenne fontos, hogy a jövőben Dunai Mónika is minden testületi ülésen elmondja, mi történt a kerület és a kerület lakosságát érintő témák ügyében az Ország házában, s kérdezhető is legyen.

Természetesen az első rendes testületi ülés után hosszú távra következtetéseket levonni nem lehet, de azért tartottuk hasznosnak, hogy beszámoljunk róla, mert képet kaphatunk a várható munkáról, s a Fidesz-KDNP szervezettségéről és arról, mit várható a szétaprózott ellenzéktől.

Az első képviselő-testületi ülés két – szerintünk – kiemelt témájáról, a gödöllői HÉV/2-es metró keresztúri szárnyvonalának tervével kapcsolatban elhangzottakról és a képviselők választás előtti költéseiről a beszámoló második és harmadik részében írunk.

November 15-én a Honvéd-Kipszer csarnokában rendezték a cselgáncsozók Diák C korosztályának Magyar Bajnokságát. A XVII. kerületi Judo Sz.K. csapata nyolc versenyzőjét indította. Ragyogóan teljesített a csapat.
Magyar Bajnokságot nyert lány 36 kilogrammban Hoksza Panna, 40 kilogrammban Orosz Dorottya és fiú 30 kilogrammban Farkas Zsombor. Ezüstérmes lett Josepovits Gábor, bronzérmes pedig Gábor Áron és Varga Bernát. Ötödik helyen végzett Kozma Luca.
A Diák C korosztály Magyar Bajnokságán a Judo Sz.K. csapata összesítésben az éremtáblázat első helyén végzett három arannyal, egy ezüsttel és két bronzéremmel.
Ugyanitt rendezték meg a korosztály régiós csapatbajnokságát is. A lányok és fiúk versenyét egyaránt a Budapesti Régió csapatai nyerték. A Judo Sz.K-sok mindkét győztes csapatban derekasan helytálltak.
Gratulálunk és büszkék vagyunk rátok!

Farkas Attila

A rakosmente.blog.hu bevallott célja, hogy a Budapest XVII. kerületet érintő közéleti témákról adjon tájékoztatást, írjon véleményeket, gondolatokat. Ezt a célt a jövőben bővítjük, amennyiben azokról a kulturális, sport- és egyéb politikamentes eseményekről is közreadunk híreket, amelyekről olvasóink tájékoztatnak bennünket. Ezen kívül teret adunk más szerzők közélettel foglalkozó írásainak is, nemcsak kommentek formájában, ha azok egybeesnek a blog vállalt szellemiségével.