A napokban a kezembe került egy rajz Paksról való egyértelmű véleménynyilvánítással. Gondoltam, közreadom és néhány mondatot is hozzáfűzök.
Csak emlékeztetőül: aligha hiszem, hogy az országban néhány megszállott kivételével bárki is örült annak, hogy miniszterelnökünk váratlanul megállapodott Putyinnal, hogy Moszkva háromezer milliárdból felépítheti Paks újabb blokkjait.
De aztán Viktor megmagyarázta híveinek, milyen jó lesz ez nekünk, hiszen a rezsicsökkentést tovább lehet folytatni, mert a beruházás csak háromezer milliárd, s mennyire független lesz az ország energiaellátása, hiszen a földgáz és kőolaj mellett csak az atomenergiában függünk az oroszoktól, akiktől végül is jó függni. Ha valaki nem hiszi ezt el, csak arra a néhány évtizedre gondoljon vissza, amikor az ideiglenesen itt állomásozó csapatok még a honi fogyasztást is felpörgették, ami ma milyen jól jönne. De ha valaki kételkedik az előnyökben, itt a legújabb példa: Ukrajna.
Komolyra fordítva a szót, nálunk is, mint minden demokráciában kettős ellenérzés alakulna ki, ha más lenne a miniszterelnök. Van, akit Csernobil és Fukusima után az atomenergia biztonsági okokból riasztaná el, van, akit az zavar, hogy nincs közbeszerzés, árak, technológiák összevetése, előkészületek, csak úgy odadobjuk magunkat Moszkva karjaiba.
De milyen az igazi zöld politikus, aki nem adja fel a narancssárga párthűséget? Illés Zoltán nyilatkozatában azt mondta, megtehetjük, hogy felépítjük az atomerőművet és aztán nem helyezzük üzembe, mint az osztrákok is tették. Végül is Magyarország jobban teljesít és ez is belefér. (Az utolsó mondat már csak az én kötekedésem volt, nem volt benne a remek eszmefuttatásban.)
