Mi, akiknek a gyerekei már nagyok, nem találkozunk nap mint nap az oktatás gondjaival, bár tudjuk, hogy sok minden nincsen rendben körülötte, akár az államosításáról van szó, akár a központilag előírt tantervek némely nagy visszhangot kiváltott passzusairól. Ilyennek tartottuk a tankönyvellátásban bekövetkezett változásokat. Hallottuk, hogy itt van hiány, ott van késés, s bár a hivatalos kormánypropaganda nem győzött meg, de azt hittük, ez talán úgy-ahogy többé-kevésbé rendben van.
A közelmúltban egy apukától kaptunk egy levélmásolatot, amit az egyik XVII. kerületi iskolából adtak közre. Ezután utánanéztünk, mit írnak a tankönyvhelyzetről a hivatalos rákosmenti propagandagépezetben. Előrebocsátva, hogy mindent nem tudtunk áttekinteni, de amit találtunk, az egy nagy semmi. Még véletlenül sem foglalkoztak sehol a tankönyvellátással. Ha ilyen felhívásoknak kellett készülniük, mint az alábbi, amit közreadunk, megértjük, miért lapít önkormányzatunk ebben az ügyben is.
„Kedves szülők és harmadikos gyerekek!
A 2.A osztály részére keressük kölcsön a HÉTSZÍNVARÁZS olvasókönyvet, összesen kb. 20-25-öt.
Sajnos, az iskolakezdés után egy hónappal a gyerekek még mindig nem kapták meg az olvasókönyvet, amelyet még nyáron kifizettünk a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-nek, és egyelőre információ sincs arról, hogy mikor fogják leszállítani. Nem szeretnénk, ha gyerekeink lemaradnának a tanulásban, ezért felmerült az az ötlet, hogy kölcsön kérjük a mostani harmadikosoktól, ha nincs már szükségük rá. Természetesen, nagyon fogunk rá vigyázni, és amint lehet, visszaadjuk.
Kérjük, hogy aki teheti, segítsen azzal, hogy kölcsön adja!
Köszönettel
a 2.A. osztály,
Szülői Munkaközösség”
Mégsem minden szép és jó a tankönyvek körül?